Zomba Község Önkormányzata
Enikõ napja van.
Német Nemzetiségi Önkormányzat
Felépítés:
Elnök: Mátis Éva
Elnökhelyettes: Márton Éva
Képviselő: Häckl Lászlóné
2021. október 13. A József Attila utcai megújult kereszt átadása
2021. október 13-án került sor a József Attila utcai megújult kereszt átadására. A Zombai Német Nemzetiségi Önkormányzat pályázatot adott be Magyarország Kormányához a "Hazai Egyházi és Nemzetiségi Támogatások" program keretén belül, melyen 650 ezer Ft-ot nyert. Ebből az összegből és 50 ezer Ft saját forrásból valósult meg a helyreállítás. A szertartást Serbán Valentin plébános úr végezte, melyben a Sonnenblume Német Nemzetiségi Kórus is részt vett.
Az eseményről készült videót a képre kattintva tekinthetik meg.
A zombai németség története
Magyarország török fennhatóság alóli felszabadítása végére az ország középső és déli része szinte teljesen elnéptelenedett. Az 1715-ös összeírás szerint Tolna megyében a XV. század 561 településéből 45 maradt. Ezek lassanként 1690 után települtek újra. Magyarok kizárólag csak a Sárközben éltek. A 488 magyar családon kívül 448 rác (szerb) családot tartottak számon.
Monaszterly rác vezér a Szatmári béke után a császártól birtokot kapott jutalmul Tolnában. Jó barátságban volt Jobbaházi Döry László bécsi udvari tanácsossal, sőt néhány évig közös birtokaik is voltak.
Döry megszervezte a terület betelepítését (magánkolonizáció):
1712-ben megbízta Franz Felbinger ügynököt német telepesek toborzásával. 1718-ban német telepesek érkeznek Kisdorogra, Kovácsiba, Szárazdra és Zombára, akik egyszerű parasztok voltak a Fekete-erdőből. 1720-ban Döry megvásárolta Monaszterlytől a következő falvakat: Dorogh, Kömöcsény, Szent Gál, Tevel, Zomba.
Az elkövetkező évszázadok során németek alkották Zomba lakosságának legnagyobb részét. Földműveléssel foglalkoztak, az élelmet – gabonát, burgonyát, kukoricát, babot, lencsét, bort maguk termesztették.
A zombai németség sorsa a II. világháború után
Az 1941-es összeírás szerint Zombán a lakosság 65-70%-a német. Ekkor azonban már sokan nem vallották magukat németnek, hiszen a német nemzetiség megvallását egyenlőnek tekintették a Volksbundhoz, sőt a hitleri német birodalomhoz való hűséggel.
1944 nyarán a falubeli hadköteles férfiakat besorozták a német hadseregbe. Közülük többen is megszöktek, és haza térve egy ideig bujkálniuk kellett. A besorozottak közül 68-an elestek vagy fogságban haltak meg.
Zombára 1944. november 30-án érkeztek meg a szovjet hadsereg csapatai. Rövid időn belül, 1944. karácsonyán kényszermunkára a Szovjetúnióba hurcolták a 18 és 32 év közötti német lakosokat (málenkij robot). 3 és fél év után tértek vissza az elsők, 5 év után az utolsók. 15-en a munkatáborban haltak meg.
1945. május 17-én gyűjtötték össze a kitelepítendők első csoportját, 237 főt; első sorban a Volksbund-tagokat, másodsorban a német ajkú katonákat, ezután azokat, akik az 1941-es népszámlálás alkalmával német nemzetiségűnek vallották magukat. Az összetoborzottakat Lengyelben, a kastélyban gyűjtötték össze. A németekre magyar állampolgárságuk és vagyonuk elvesztése, valamint az országból való kitelepítés várt. Sokan már a lengyeli kastélyba vezető úton megszöktek és a magyarok segítségével tanyákon, présházakban bujkáltak, és ha tehették cselédnek szegődtek a módosabb gazdákhoz.
1947-ben volt a második kitelepítési hullám. A kitelepítettek a következő németországi településekre kerültek: Pegau, Rodewisch, Falkenstein, Lipcse, Stollberg, Aue, Narsdorf, Oibin, Bad-Schandau, Grösnitz, Plauen.
Az itthonmaradottak is elvesztették javaikat, megtorló intézkedésekkel, politikai diszkriminációval és gazdasági hátrányokkal kellett számolniuk. Gyakorlatilag mindent elölről kellett kezdeniük az itt élő többi népcsoport segítségére támaszkodva.
Az 1950-es években Zomba lakosságának már csak 20-25%-a német ajkú. Az asszimiláció következtében pedig napjainkban pedig már csak alig 10%.
Die Geschichte der Ungarndeutschen in Zomba
Nach der Türkenherrschaft in Ungarn entvölkerten sich die mittleren und die südlichen Gebiete des Landes fast völlig. Der Registrierung nach im Jahre 1715 sind nur 45 Siedlungen von den 561 im Komitat Tolna übrig geblieben. Die wurden nach 1690 allmählich wiederaufgebaut. Ungarn lebten zu dieser Zeit nur in Sárköz. Außer den 488 ungarischen Familien gab es noch 448 Raizenfamilien (Serben).
Der Raizenführer Monaszterly wurde nach dem Szatmarer Frieden vom Kaiser mit Gütern im Komitat Tolna belohnt. Monaszterly war mit László Döry von Jobbaháza, dem ungarischen Juristen und Agenten beim Hofregistrat in Wien befreundet, sie hatten sogar ein paar Jahre lang gemeinsame Güter.
Döry organisierte die Kolonisation dieses Gebietes: 1712 beauftragte er seinen Agenten Franz Felbinger mit der Werbung deutscher Siedler. 1718 kamen Deutsche in Kisdorog, Kovácsi, Szárazd und Zomba an. Sie waren einfache Bauern aus dem Schwarzwald. 1720 kaufte dann Döry die folgenden Dörfer von Monaszterly: Dorogh, Kömöcsény, Szent Gál, Tevel und Zomba.
In den folgenden Jahrhunderten bildeten die Deutschen den größten Teil der Bevölkerung in Zomba. Sie beschäftigten sich mit Landwirtschaft, ihr Lebensmittel (Getreide, Kartoffeln, Mais, Bohnen, Wein) bauten sie selber an.
Das Schicksal der Deutschen in Zomba am Ende des II. Weltkrieges
Im Sommer 1944 wurden alle deutschen Männer im Dorf zum Kriegsdienst in der deutschen Armee verpflichtet. Viele von ihnen entflohen aber und sie mussten sich eine Zeit lang zu Hause verstecken. 68 Männer kamen aber nie wieder nach Hause, sie fielen oder starben in Gefangenschaft.
Die Truppen der sowjetischen Armee kamen am 30. November 1944 in Zomba an. In kurzer Zeit, zu Weihnachten 1944 wurden die Deutschen (hauptsächlich Frauen) im Alter von 18-32 Jahren für Zwangsarbeit, „Malenkij Robot” in die Sowjetunion verschleppt. Die ersten von ihnen kamen erst nach 5 Jahren zurück. Etwa 15 Frauen starben in den Arbeitslagern.
Am 17. Mai 1945 wurde die erste Gruppe der zu deportierenden Menschen gesammelt. Es waren 237 Personen, in erster Linie die Volksbundmitglieder, zweitens die in der deutschen Armee gedient haben, dann alle, die sich bei der Volkszählung im Jahre 1941 als Angehörige der deutschen Nationalität bekannten.
Die Menschen wurden am Schloss in Lengyel gesammelt. Die Deutschen verloren ihre ungarische Staatsangehörigkeit und ihr ganzes Vermögen, außerdem mussten sie ihre Heimat verlassen. Viele entliefen schon auf dem Weg nach Lengyel und sie versteckten sich mit Hilfe der Ungarn in Weingärten, Presshäusern und wenn sie eine Gelegenheit hatten, arbeiteten sie als Knechte und Mägde bei wohlhabenden Bauern.
1947 erfolgte die zweite Etappe der Aussiedlung. Die Ausgesiedelten kamen in die folgenden Siedlungen: Pegau, Rodewisch, Falkenstein, Leipzig, Stollberg, Aue, Narsdorf, Oibin, Bad-Schandau, Grösnitz, Plauen.
Die zu Hause bleibenden verloren ihre Güter, sie mussten mit Retorsionen, politischer Diskriminierung und wirtschaftlichen Nachteilen rechnen. Sie mussten praktisch alles mit Hilfe der hier lebenden Völkergruppen von Vorne anfangen.
In den 50-er Jahren sind nur 20-25% der Bevölkerung von deutscher Herkunft. Infolge der Assimilation sind es heutzutage kaum 10%.
Zombai Romákért Egyesület
