2021. június 5-én 17:30-tól gálamérkőzésre került sor Zombán!
A Hertha BSC jelenlegi vezetőedzője, Dárdai Pál és csapata, a Dárdai Team látogatott el Zombára.
Remek időjárás köszöntött be szombatra, így erre semmiképp sem lehetett panasz. Ennek megfelelően sokan kilátogattak a zombai sporttelepre, nagyjából 500 néző előtt játszhattak a felek, melyre nagyon régen került sor. Erre a mérkőzés beharangozójában Szűcs Sándor polgármester is kitért egy gondolat erejéig. A két csapat játékosai a KSE Zomba utánpótlás csapatainak játékosaival vonult fel a pályára taps kíséretében. A pirosba öltözött lurkóknak láthatóan hatalmas élményt jelentett ez, voltak, akik mosolyogva, míg mások kicsit megszeppenve fogták meg a volt válogatott labdarúgók kezét. A közös csapatfotó után elkezdődött a meccs. A mérkőzés játékvezetője Arany Tamás volt, akit többször is az év játékvezetőjének választottak meg az NBI-ben. Asszisztensei Minker Norbert, és a zombai, nyugalmazott testnevelő tanár, Tóth Károly voltak. A mérkőzés első góljára a 18. percig kellett várni, ekkor Fehér Csaba talált a kapuba, majd egy perc múlva Badalik Szabolcs találatával már 0:2 volt az állás, de nem sokáig, a 21. percben Halák Szilárd szögletét Hosnyánszki Tamás kotorta a gólvonal felé, ahonnan Farkas Dávid továbbított a kapuba. A 28. percben Buzás Attila volt eredményes, majd 5 perccel később Dárdai Bence állította be az első félidő eredményét (1:4).
A fordulást követően több mint kétszer annyi gólt láthatott a publikum, mint az első játékrészben. A 49. percben szabadrúgáshoz jutott a Dárdai Team 22 méterre a hazai kaputól, és Fehér Csaba mesterien tekert Horváth Péter kapujába. 2 perccel később Gyánó Szabolcs értékesített egy ziccert. Az 53. percben Arany Tamás jó szívvel befújt büntetőjét Panghy Gergely először kihagyta, majd az újra rúgatott 11-est már értékesítette. A 62. percben egy jobb oldali támadás után Dárdai Bence volt eredményes közelről. A 66. percben Halák Szilárd remek passzát Márton Krisztián váltotta gólra, ezzel 3:7-re alakítva az állást. A 69. percben jött az újabb Dárdai Team gól, talán a mérkőzés legszebb gólja is egyben, Badalik Szabolcs az ötös sarkáról emelt át a hazai hálóőr felett, a labda pedig a hálótartó vasról pattant ki. A 72. percben szép támadás futott végig hazai oldalon, Szilágyi János tette ki bal oldalra a labdát Hosnyánszki Tamáshoz, aki felpasszolta Szilágyi Viktornak a labdát, majd továbbkerült a játékszer Hadi Józsefhez, ő pedig remekül indította Hosnyánszki Tamást, a KSE Zomba vezetőedzője pedig higgadtan helyezett a kapu bal oldalába. Ismét 2 percet kellett várni a következő gólra, Dárdai Márton szabadrúgását védte ugyan Horváth Péter, ám a kipattanó labdát Gyánó Szabolcs gólra váltotta. A 77. percben a Ferencváros 15 esztendős játékosa, Ignácz Bálint vezethette egy az egyben kapura a labdát és nem is hibázta el a lehetőséget. 3 perc elteltével ismét Horváth Péter kapujában landolt a labda, Hergenrőder Tamás volt a gólszerző. A 81. percben Hosnyánszki Tamás egy szép csel után a bal kapufát találta telibe. A 85. percben Gyánó Szabolcs állította be a végeredményt.
Nagy élmény volt nézni a két csapat játékát, a Dárdai gyerekeket, akik előtt fényes jövő áll.
A mérkőzést követően Dárdai Pál mesélt a publikumnak, majd értékes tombolasorsolás következett, ahol a szerencsésebbek gyönyörű labdákat nyerhettek.
Zombai Öregfiúk - Dárdai Team 4:12 (1:4)
Gólszerzők: Farkas Dávid, Panghy Gergely, Márton Krisztián, Hosnyánszki Tamás illetve, Gyánó Sz. 3, Fehér Cs. 2, Badalik 2, Dárdai Bence 2, Buzás A., Hergenrőder, Ignácz B.
16 gólnak tapsolhattak Zombán a nézők
Minker Norbert, Arany Tamás és Tóth Károly