2021. március 13-án újabb rangadót vívott a KSE Zomba. A tabellán 3. helyet elfoglaló Iregszemcse érkezett Zombára.
Az 5. percben egy előreívelt labdával Horváth Krisztián lépett ki a hazai védelem közül, majd kicselezve Horváth Pétert az üres kapuba helyezett (0:1). Ezután magához ragadta a kezdeményezést a Zomba, a 14. percben Schumacher Dominik remek labdájával Szabján Ferenc tört be a 16-oson belülre, középre centerezett, ahol Farkas Dávidot akadályozták szabálytalanul, Kiss Gergely játékvezető pedig a 11-es pontra mutatott. A jogosan megítélt büntetőt Kerekes Róbert higgadtan értékesítette (1:1). A félidő közepén szabadrúgást végezhettek el a hazaiak, a kaputól 30 méterre. Szabján Ferenc elemi erővel bombázott a kapu bal felső sarkába, ezzel vezetéshez juttatva csapatát (2:1). A játékrész második felében kisebb-nagyobb helyzetek ugyan akadtak a kapuk előtt, ám az eredmény nem változott.
A második játékrész első negyed órája a vendégeké volt. Az 58. percben egy újabb védelmi megingást használt ki Horváth Krisztián, aki lemásolta első gólját (2:2). Alig 4 perccel később szabadrúgáshoz jutott az Iregszemcse a kaputól 17 méterre, és a vendégek játékos-edzője, Bódog András gólra váltotta az ígéretes lehetőséget (2:3). A gyors pofon után azonban nem omlottak össze Szabjánék, gyakorlatilag egy perc alatt újra megfordították a mérkőzést. A 66. percben Kerekes Róbert szögletét követően Tóth András bólintott a kapuba (3:3), majd a középkezdést követően egy labdaszerzés után Kerekes Róbert iramodott meg a jobb szélen, középre adásából Tamás Dániel szerzett (győztes)gólt (4:3). Izgalmas utolsó 25 perc következett, ahol a vendégek birtokolták többet a labdát, és alakítottak ki kisebb helyzeteket, ám a Szilágyi János vezette védelem állta a sarat.
Kiss Gergely hármas sípszava után - a játékvezető kiválóan vezette a sportszerű mérkőzést - a zombaiak örülhettek, akik kétszer is fordítva, nagy küzdelemben tartották itthon a 3 pontot egy jó erőkből álló Iregszemcse ellen.
KSE Zomba - Iregszemcse 4:3 (2:1)
Gólszerzők: Kerekes Róbert, Szabján Ferenc, Tóth András, Tamás Dániel
Nézők nélkül nyertek rangadót a zombaiak