Vereség a nyitányon!
A zombaiak az ősszel elhalasztott Tamási elleni mérkőzéssel kezdték meg a tavaszi szezont. Tamásiban ideális körülmények fogadták a csapatokat a műfüves pályán. Az első játékrész első fele kiegyensúlyozott, tapogatózó játékot hozott, majd a második felében a hazaiak vették kézbe a mérkőzés irányítását, és többször veszélyeztették Horváth Péter kapuját. Egy hazai szöglet után Schumacher Dominik mentette meg a góltól a vendégeket.
A második játékrész kissé nyíltabb játékot hozott, az 57. percben Kiss László követett el szabálytalanságot a 16-os oldalvonalán, a játékvezető pedig a 11-es pontra mutatott. A Horváthok párharcát Kálmán nyerte, így 1:0-ra módosult az állás. A hátralévő bő fél órában a hazaiak előtt még adódott pár lehetőség, amivel eldönthették volna a mérkőzést, a zombaiak előtt csak kisebb esélyek voltak. Ezekből viszont kiemelkedett egy szituáció: szabadrúgáshoz jutottak 20 méterre a kaputól Szabjánék, amíg a kapus a sorfal állítással volt elfoglalva, Fazekas Ákos gyorsan elvégezte a pontrúgást, a labda pedig a kapufáról pattant vissza a mezőnybe.
Összességében a tamásiak megérdemelten nyerték meg a rangadót!
2021. február 27. Tamási II. - KSE Zomba 1:0 (0:0)
Részletek ITT!
Schumacher Dominikék egy gólos vereséggel tértek haza