Zombán maradtak a bajnoki pontok!
Ismét Zomba-Kéty rangadót rendeztek a zombai sportpályán, a napos, ám szeles időben lejátszott mérkőzésre mintegy 100-150 néző volt kíváncsi.
A mérkőzés elején magához ragadta a kezdeményezést a Kéty, Szilágyiék birtokolták, járatták többet a labdát, ám a hazai kapuig nem jutottak el. Lassan felébredt a hazai csapat is, mely néhány kisebb veszélyeztetés után a 20. percben utat talált Erdős Norbert kapujába, Csizmazia Ferenc szerzett labdát, majd előbb Häckl Ákossal, aztán Misóczki Bélával kényszerítőzött, kipasszolta a labdát Osztopányi Ferencnek, majd a harmadszorra (!) is visszakapott labdát az üres kapuba helyezte, sakk-matt (1:0). A félidő további részében a kétyieknek 1 kimondottan nagy helyzetük volt, ám Pintér Dávid lövését Reitzi Tamás remek kimozdulással-védéssel hatástalanította. Ellenben a zombaiaknak több lehetősége is akadt előnyük növelésére, azonban Misóczki Béla lövését blokkolták, Osztopányi Ferenc pedig két ígéretes helyzetből is fölé lőtt...azonban az eredmény már nem változott a szünetig, 1 gólos Zomba vezetéssel térhettek pihenőre a felek.
A második játékrészben a kérdés már inkább az volt, hogy hány gólos lesz a zombaiak győzelme, akik az idén eddig mutatott "formájukat" vették elő, és képtelenek voltak az újabb találat elérésére, előbb Osztopányi Ferenc döngette meg az oldallécet, majd Häckl Ákos oldalról történő beívelése csattant a felső lécen, Hosnyánszki Tamás két alkalommal is lőhetett 20 méterről, de egyszer sem találta el a kaput, aztán egy szép hazai támadás végén Osztopányi Ferenc cselezte ki a fél kétyi védelmet, majd Misóczki Béla elé tálalt, a rutinos támadó azonban nem tudta értékesíteni a 100%-os ziccert...Fazekas Ákos oldalszabadrúgása jelentette a legnagyobb kétyi egyenlítési lehetőséget, ám a beívelés 1 méterrel kerülte el a bal felső sarkot. Az utolsó percekben a teljesen kinyíló vendég védelem mögé beinduló Osztopányi Ferenc Hosnyánszki Tamás remek kiugratásával a kapuig "gyalogolhatott", ám gól helyett egy újabb kapufát ért el...
Összességében megérdemelt zombai győzelem született, a helyzetek alapján az eredmény a vendégekre nézve hízelgő!
Felnőtt mérkőzés: ZOMBA KSE - Kéty 1:0 (1:0)
Gólszerző: Csizmazia Ferenc
Részletek ITT!
Ifjúsági mérkőzés: ZOMBA KSE - Kéty 9:0 (3:0)
Gólszerzők: Domokos Bence 3, Studer Gábor 2, Beke Bálint 2, Schumacher Dominik, Tóth Olivér
Részletek ITT!
Hosnyánszki Zsolt, Hosnyánszki Tamás (14)
és Misóczki Béla (6)