zomba.hu
Zomba Község Önkormányzata
2025. április 22. kedd,
Csilla napja van.

Labdarúgás, Megye II. Nyugati csoport

Kisdorog - ZOMBA KSE

Ismét 2 gólos vereség Kisdorogtól...

Kitűnő időjárási körülmények, és a kisdorogi edzőpálya fogadta a zombaiakat, melyre különösebb panasz nem lehetett.
Ha a múlt héten azt írtuk, hogy rémálomszerűen kezdődött a mérkőzés a zombaiak számára (egy hete a 4. percben szerzett vezetést a Nagymányok), akkor a kisdorogi meccskezdésre nehéz jelzőt találni, ugyanis a hazaiak 20 másodperc (!) elteltével már bevették Reitzi Tamás kapuját...(1:0). Gyorsan jött azonban a válasz, egy szögletet követően Bozsó Gábor nyert légipárbajt, a fejese Hosnyánszki Tamást találta meg, aki fordulásból, kapásból a hálóba zúdította a labdát (1:1). A 13. percben újra vezetést szereztek a dorogiak, Horváth Gábor már a második találatát jegyezte a mérkőzésen (2:1). Ezt követően a ZKSE átvette a játék irányítását, mezőnyben ügyesen adogadtak Fábiánék, azonban a helyzetek értékesítésével ezúton is hadilábon álltak, pedig Hosnyánszki Tamásnak és Bozsó Gábornak is a lábában volt az egyenlítés, a szünetig azonban nem változott az eredmény.
A második játékrész első felében egy-egy helyzetet leszámítva nem sok minden történt, a pálya közepén többet birtokolta a labdát a Zomba, de a hazai kontrák rendre magukban hordozták a gólszerzés lehetőségét (kapufát is szereztek a hazaiak), és egy beadásnak szánt (felpattanó) labda meglepte a vendégek portását, ami a léc alá vágódott (3:1). 10 perccel a vége előtt eldőlt a mérkőzés, egy szögletet követően üresen maradt a dorogiak bal hátvédje...(4:1). 3 perccel később Osztopányi Ferenc már csak kozmetikázni tudott az eredményen, egy 25 méteres szabadrúgásgóllal (4:2).

A mérkőzés összképét nézve nem érdemtelen a kisdorogiak győzelme, de némi szerencsével, összpontosítással pontot szerezhetett volna a Zomba, ami bíztató, hogy játékban sokat léptek előre Schafflerék, mely hétvégén a Döbrököz ellen remélhetőleg pontszámban is megmutatkozik majd...

 

Felnőtt mérkőzés:  Kisdorog - ZOMBA KSE  4:2 (2:1)
Gólszerzők: Hosnyánszki Tamás, Osztopányi Ferenc
Részletek ITT! 


Ifjúsági mérkőzés: Kisdorog - ZOMBA KSE   0:1 (0:0)
Gólszerző: 
Pesti Ákos
Részletek ITT!

 

     Bozsó Gábor és Fábián Dominik jól irányított,
    de ez még mindig kevés volt a pontszerzéshez...

 

 

www.zomba.hu | Copyright © 2025 Minden jog fenntartva | Kezdőlap | Kapcsolat | Impresszum | Jogi nyilatkozat | Felhasználási feltételek | Webinfo | Látogatók: 1967929